Az utóbbi hónapokban időről-időre felmerült a pletyka a mutánsok következő filmje, az X-Men: Supernova kapcsán, egyesek pedig azt is tudni vélik, hogy a sztori a képregényrajongók által jól ismert Dark Phoenix történetszálat folytatja majd. Bár ezt még hivatalosan nem erősítették meg, Sophie Turner megerősítette, hogy még idén megkezdődnek a forgatási munkálatok. A produkcióban a Trónok harca sztárját ismét Jean Grey szerepében láthatjuk majd.

"Hamarosan megkezdjük az új X-Men forgatását, épp most végeztünk a Trónok harca hetedik szezonjának munkáival, és van pár filmem, amiket még le kell forgatni az Y-Men előtt. Aztán jöhet a nyolcadik évad" - árulta el a színésznő a HeyUGuys-nak adott interjújában.

Arról, hogy mikor érkezik a mozikba, ki rendezi, és ki írja az X-Men franchise soron következő epizódját egyelőre nincsenek hivatalos információk.

 


Hírek a Filmvilágból

Hollywoodi remake-et kap minden idők egyik legjobb akciófilmje!

Joe Carnahan (Fehér pokol, Bad Boys 3) a hivatalos Instagram csatornáján jelentette be, hogy ő rendezi a kultikus indonéziai akciófilm, A rajtaütés remake-jét. A film főszerepét az a Frank Grillo alakítja majd, akit az utóbbi években olyan produkciókban láthattunk, mint A bűn éjszakája franchise vagy az Amerika kapitány: Polgárháború. A eredeti film Gareth Evans (V/H/S/2) rendezésében 2011-ben debütált a mozikban, melynek főhőse egy S.W.A.T. kommandós, aki toronyházban verekedte végig magát a tu

Bővebben...:

Ben Affleck mégsem rendez Batman-mozit?

Úgy tűnik,Ben Affleck mégsem olyan eltökélt az önálló The Batman kapcsán, mint ahogy azt a korábbi nyilatkozataiból sejthettünk. Affleckkel a napokban készített interjút a The Guaradian, mely alapján közel sem biztos, hogy elkészül a milliók által várt produkciók, vagy legalábbis nem abban a formában, ahogy azt sokan már elképzelték. Az újságíró kérdésére arra vonatkozó kérdésére, hogy továbbra is övé a rendezői szék, a színész-rendező meglehetősen visszafogottan válaszolt. "Ez a terv. De ez nin

Bővebben...:

Itt A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja új szinkronos előzetese

Idén végre a mozikban a világszerte milliók által várt A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja, melyben tovább folytatódnak Jack Sparrow kalandjai.  A történet szerint Jack Sparrownak (Johnny Depp) ezúttal az Ördög háromszögéből kiszabadult Salazar kapitánnyal és legénységével kell szembenéznie, akik elhatározzák, hogy kiirtják az összes kalózt. Sparrownak nincs más esélye a túlélésre, csak ha megtalálja Posziedón legendás lándzsáját, mely legyőzhetetlenné teszi a birtokosát. A film főszerepeib

Bővebben...:

Carrie Fisher dokumentumfilmje ingyenesen az HBO GO-n!

December 27-én a Star Wars filmek főszereplője, Carrie Fisher tragikus hirtelenséggel elhunyt. Legtöbben mindig is Leia hercegnőként fognak rá emlékezni, de ki volt valójában az ember a milliók által rajongott karakter mögött? Milyen élete volt, hogyan tudta feldolgozni a hirtelen jött sikert? Rá emlékezve az HBO GO-n most regisztráció nélkül elérhető a Vágyivászat (Wishful Drinking) című stand-up comedybe ágyazott dokumentumfilmje, amely a függöny mögé lesve mutatja be a tehetséges színésznőt é Bővebben...:

Samara visszatér a Körök új előzetesében

Megkapta legújabb előzetesét A kör franchise harmadik felvonása, melyben Samara ezúttal már a digitális világot is célba veszi. A történet szerint egy fiatal nő, Julia élete egy csapásra szörnyű fordulatot vesz, miután barátja belecsöppen egy sötét szubkultúrába. Miután megnyit egy emailt, melynek tartalmát sosem lett volna szabad látnia, Julia feláldozza magát, hogy megmentse fiúját, csakhogy életének utolsó hét napjában felfedez egy másik rejtélyes, "film a filmben"-felvételt, melyet senki sem

Bővebben...:

Woody Harrelson lehet Han Solo mentora

A Variety értesülései szerint Woody Harrelson előrehaladott tárgyalásokat folytat a Star Wars franchise az ifjú Han Solo karaktere köré épülő antológiafilmje kapcsán. A portál azt is tudni véli, hogy Harrelson Solo mentorát alakíthatja a produkcióban. A Han Solo-film címszerepét Alden Ehrenreich alakítja, míg Lando Calrissian szerepében Donald Glovert láthatjuk majd, de a közelmúltban a Trónok harca sztárja,  Emilia Clarke is csatlakozott a stábhoz. Bár a történetről egyelőre nincsenek informáci

Bővebben...:

Posztumusz Golden Globe-díjat kap Carrie Fisher és Debbie Reynolds

Bár a Golden Globe-kategóriák között eddig nem szerepelt posztumusz kitüntetés, Barry Adelman a PEOPLE-nek adott interjújában elmondta, hogy a közelmúlt tragikus eseményeinek hatására változtatnak a kategóriákon. "Korábban nem adtunk át 'In Memoriam' elismerést a Golden Globe keretein belül. Azokról, akik eltávoztak közülünk az Oscar bizottság és a Screen Actors Guild tagjai tisztelettel megemlékeztek" - mondta Adelman. "Azonban felismertük, hogy a rendhagyó körülményekre való tekintette

Bővebben...:

Scarlett Johansson a legjobb befektetés Hollywoodban

A Forbes éves listája szerint Scarlett Johansson a legjobb befektetés Hollywoodban, ugyanis a színésznő filmjei az elmúlt évben több mint 1,2 milliárd dollárt termeltek.  A gigászi összeghez nagyban hozzájárult az Amerika kapitány: Polgárháború, és a Coen fivérek vígjátéka, a Ave, Cézár.  A Polgárháború nem csak Johanssont segítette hozzá az előkelő helyezéshez, ugyanis a második és harmadik helyen filmbeli partnerei, Chris Evans és Robert Downey Jr. végzett 1,15 milliárddal.  Az igazsághoz hozz

Bővebben...:

Együtt forgat Robert Downey Jr. és Richard Linklater

Az Annapurna Pictures és a Team Downey égisze alatt készül el az egyelőre cím nélkül, a Reply All podcastjának egyik epizódján alapuló film, melynek rendezői székét az Oscar-díjas direktor, Richard Linklater (Sráckor) foglalhatja el, míg a főszerepet Robert Downey Jr. alakítja majd. A valós eseményeket feldolgozó történet főhőse a közismert sarlatán, Dr. John Brinkley, aki hatástalan 'gyógyszereivel', populista retorikájával, és az akkoriban még újnak számító technológia, a rádió segítsé

Bővebben...:

A Deadpool és a Trónok harca volt a torrentek királya 2016-ban

A Deadpool február óta minden idők legjobb nyitóhétvégét produkáló korhatáros filmje, egyszersmind az X-Men franchise legnagyobb bevételét kaszáló produkciója is. Sőt, a legtöbb illegális letöltést számláló is. A TorrentFreak információi szerint a Ryan Reynolds nevével fémjelzett filmet töltötték le tavaly a legnagyobb számban. Ennek ellenére a produkcióra világszerte több mint 783 millió dollárt értékben értékesítettek mozijegyeket. A toplista második helyén a Batman Superman ellen - Az igazság

Bővebben...:

BRÉKING: Mel Gibson rendezheti az Öngyilkos osztag 2-t!

A Warner Bros. Mel Gibsont szeretné megnyerni az Öngyilkos osztag 2 rendezői székére, tudta meg a THR. A portál értesülései szerint Gibson szimpatizál a lehetőséggel, és bár már megkezdődtek a tárgyalások, a stúdiónak vannak még kiszemeltjei a pozícióra, köztük A 44. gyermek rendezőjével, Daniel Espinosaval. A David Ayer rendezésében forgatott Öngyilkos osztag tavaly debütált a mozikban olyan sztárokkal a főszerepben, mint  Margot Robbie, Joel Kinnaman, Ben Affleck, Will Smith, Scott Eastwood, J

Bővebben...:

Magyar előzetest kapott a Szárnyas fejvadász 2

Nagyon erős kedvcsinálót kapott a Szárnyas fejvadász folytatása (Blade Runner 2049). A trailerben teremészetesen feltűnik Harrison Ford és Ryan Gosling is. A történet szerint harminc évvel a Szárnyas fejvadász eseményei után K nyomozó egy rég eltemetett titokra bukkan, mely káoszba taszíthat mindent, ami a társadalomban még megmaradt. Nyomozása során rábukkan Deckardra, aki három évtizede nyom nélkül eltűnt. A Denis Villeneuve (Sicario - A bérgyilkos)  rendezésében készülő film főbb szerepeiben

Bővebben...:

Thor vs Hulk: Itt a Thor 3 hivatalos szinopszisa

Épp a napokban számoltunk be arról, hogy Doctor Strange is feltűnik majd a Thor: Ragnarökben, máris új információk láttak napvilágot a Marvel háza tájáról, befutott ugyanis a hivatalos szinopszis: "Thor fogságba esett az univerzum egy távoli szegletében, azonban ezúttal fegyvertelnül, a Mjölnir nélkül kell helyt állnia. Ha meg akarja óvni népét a pusztulástól, vissza kell térnie Asgardba, hogy megállítsa a Ragnarököt, és vele együtt a kegyetlen Helát, aki ki akarja irtani a teljes asgardi civili

Bővebben...:

Mégis elkészül a Feláldozhatók 4

A 2014-es The Expendables - A feláldozhatók 3. bukása után úgy tűnt, végleg befellegzett a szériának. Egy ideig arról szóltak a hírek, hogy Fox égisze alatt a televíziók képernyőin támad fel a franchise, a legfrissebb hírek szerint azonban úgy tűnik, mégis elkészül a mozis folytatás. A THR értesülései szerint ugyanis a stúdió már árulja a forgalmazási jogokat, sőt, a portál már azt is tudni véli, hogy a negyedik felvonás premierje 2018-ban lesz esedékes. A negyedik epizódban várhatóan Sylvester

Bővebben...:

Még idén elkészül az új X-Men film

Az utóbbi hónapokban időről-időre felmerült a pletyka a mutánsok következő filmje, az X-Men: Supernova kapcsán, egyesek pedig azt is tudni vélik, hogy a sztori a képregényrajongók által jól ismert Dark Phoenix történetszálat folytatja majd. Bár ezt még hivatalosan nem erősítették meg, Sophie Turner megerősítette, hogy még idén megkezdődnek a forgatási munkálatok. A produkcióban a Trónok harca sztárját ismét Jean Grey szerepében láthatjuk majd. "Hamarosan megkezdjük az új X-Men forgatását, épp mo

Bővebben...:

 


A mai tv műsor mindig az aktuális televízió csatornák adásairól tájékoztatja a kedves idelátogatókat. A kedvenc csatornái adását gyorsan és átlátható formában böngészheti kedvére bármikor. Ne is keresse másutt, csak itt, ezt az internet címet elsőre is könnyen megjegyzi, maitvmusor.hu . Legyen sorozat, dokumentum film, híradás, ismeretterjesztő film, vagy akár egész estés mozi, itt mindent megtalál ami aktuális mai tv műsor. 

A magyar televíziózás története 1954. január 20-án kezdődött meg, méghozzá az M1, Magyarország első televízióadója kísérleti adásainak elindításával. A rendszerváltás után lehetőség nyílt arra, hogy a Magyar Televízión kívül más magyar nyelvű tévécsatornák is megkezdjék a sugárzást, valamint külföldi nagyvállalatok helyi csatornái beindulhassanak. Az 1980-as évek végén elkezdődött az MTV Európa kódolatlan sugárzása angolul. Majd 1990-ben elindult Magyarország első két magántelevíziója, az ATV és a Szív TV. 1991-ben megjelent az első külföldi tulajdonban lévő magyar tv-csatorna, az HBO. 1997-ben kezdte meg működését a kereskedelmi televíziózás 2 meghatározó csatornája: az RTL Klub és a TV2.

Ma több mint 120 csatorna sugároz magyar nyelven, ami soknak számít egy ilyen nagyságú országban. A magyarországi lakosság átlagosan 4 óra 21 percet néz tévét naponta (azokat is beleszámítva, akiknek nincs készülékük), ami szintén soknak mondható.

A jelenlegi médiabirodalom jelentős része két cég kezében van:

Az Atmedia televízióadók reklámidejét értékesítő média-kereskedőház Magyarországon és Lengyelországban. Korábban Csehországban is működött. 1998-ban indult Lengyelországban, 2008-ban Csehországban, 2010. január 1-jén pedig megkezdte magyarországi működését:

38 tévéadó található meg a magyar portfólióban. A Cartoon Network 2012. január 1-jén került az Atmediához. A Nickelodeon pedig 2012. november 1-jén került be. A Sport Klub és a DoQ 2015. március 2-án került az Atmediához. 2016. január 1-jén újabb négy tévéadóval bővült a kínálat: bekerült a Story4, a Story5, a Galaxy és az AXN, valamint az MTVA csatornái, de még a TV2 csatornái is bekerültek, ezzel párhuzamosan kikerült a Comedy Central, az MTV, a Nickelodeon, a VIVA és a Paramount Channel.

Az R-time az elsőként létrejött média-kereskedőház Magyarországon, amely televízióadók reklámidejét és a hozzájuk kapcsolódó honlapok reklámfelületeit értékesíti. 2005. január 1-jén alakult meg. A cég 100%-ban az RTL tulajdona. Jelenlegi csatornák: 16 tévéadó található meg a portfólióban. Az Atmediától 2016. január 1-jén átszerződött a Comedy Central, az MTV, a Nickelodeon, a VIVA és a Paramount Channel.

 

Cookiek használata és Adavédelem